Szerető fegyelmezést, mint kommunikációs tréninget, a nyár végén állítottam össze, hiszen mint fősikolai óraadó tanár, coach, rádiós műsorvezető, több módszer alapjait tanultam, tanítottam már. Két kisgyermek édesanyjaként tudatosult bennem, hogy milyen óriási felelősség nyomja a szülők vállát, ha a gyermekeik szellemi és fizikai fejlődését szem előtt tartják. Ezért kapaszkodóként, segítő szándékkal állítottam össze a szülőknek szóló kommunikációs tréninget, amely több módszer ötvözete.

Októbertől a Cseperedő program keretén belül Felvidék szülői közösségeibe járok előadni, a koncepciót bemutatni és tapasztalatokat gyűjteni. Munkám során gyakran tapasztalom, hogy a szavaknak milyen mély hatása és nagy jelentősége van,
de épp ugyanolyan súllyal hatnak a ki nem fejezett, ki nem mondott szavak is.
Fontosnak tartom, hogy azokhoz a személyekhez szóljak, akik egy új, merőben más generáció gyermekeit nevelik, akik az információs technika fejlődése miatt egyre kevesebb élő szót, párbeszédet hallanak. Az édesanyák és az édesapák, akik részt vesznek egy ilyen képzésen, azonnal hasznosítható információt kapnak kézhez, mert az elméletet autodidakta módon részletesen el lehet sajátítani, de felnőttként is jobban tároljuk az elméletet, ha gyakorlati példákon át kapjuk.
Egyik alapelv, amelyet kiemelek a tréningeken, hogy a hibákra fókuszálás helyett a megoldásokra törekedjünk. Ugyanis megfigyelhető, hogy azok a gyermekek, akik kis kortól rá vannak vezetve, hogy a problémák megoldásában részt kell venniük, olyan képességek birtokosaivá válnak, amelyek későbbiekben a társadalom számára hasznosak lesznek. Ezek a legapróbb tevékenységekben is nyomon követhetőek, egyszerű lépések elsajátításával megtanulhatók. Ehhez viszont a szülők kellenek: így a workshop folyamán sokszor hagsúlyozom, hogy az alternatív szemléletűnek mondható fegyelmezési módokat csak olyan személyek tudják hosszú távon alkalmazni, akik tudatosak és az önismeretük mély. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes alkotóelemei nem hasznosíthatók bármely háztartásban, iskolában vagy közösségben.
Tudatosan építem be a programba az asszertív kommunikáció gyakorlati példáit, jellemzőit, és ennek hasznáról sokat beszélek. Kiemelem, hogy a konfliktusmegoldásnál is ennek a szemléletnek van a legnagyobb jelentősége, hiszen ha a problémáknál az én-kifejezésekre fókuszálunk, akkor vádaskodás, másokra mutogatás helyett közelebb kerülünk a megoldáshoz.

A Szerető fegyelmezés program összeállításánál merítettem Jane Nelsen Pozitív fegyelmezés elnevezésű módszeréből is. Ennek a módszernek szintén a helyes, kifejező, dialógusokra épülő közlés az alapja. Nagyszerű tanácsokat és leleményes ötleteket meríthetünk már az azonos című könyv elolvasása közben is, ám a tréningen ezeket az ötleteket az európai nevelési szemléletre alakítottamát. A tréningen a konfliktusmegoldás különböző módszereit is elemzem, és hasznosítható formában
tálalom a szülőknek. A workshop során interaktív formában történik a munka, amelyben helyet kapnak a kérdések és a konkrét elakadások is. A legtöbbször, helytől függetlenül, azzal találkozom, hogy a szlovákiai magyar anyukák kifogytak a nevelési módszerekből, fegyelmezési technikákból, ezért nyúlnak a régi, belénk kódolt poroszos mintákhoz.
Minden anyukát és apukát arra biztatok, hogy a tréning után figyelje meg gyermeke szokásait, keresse a rosszalkodás okát, és arra fókuszáljon, miért csinálja az adott dolgot a gyermeke. Ha abban az adott viselkedésben meglátja a lehetőséget a változtatásra, akkor a rosszalkodást már nem is fogja olyan szörnyűnek látni.
S hogy milyenek a visszaigazolások, a szülők részéről? Egy anyuka véleménye így szól: A kurzus eredménye immár több mint egy hónap távlatából kielégítő, valamilyen szinten megnyugtató számomra. Mindig, amikor elbizonytalanodom, visszaolvasom a tanultakat Mészáros Krisztina tanításaiból, és érzem, hogy erőt merítek belőle. Az asszertív kommunikációról hallottak, azaz a Szerető fegyelmezés workshopon tanultak, a család többi tagjára is bátran felhasználhatók, mivel a „gyerek a felnőtt tükre, és nem mindegy mit látunk ebben a tükörben, de a képet mi, szülők alakíthatjuk”. Köszönet ezért az útmutatóért! Most már csak a gyakorlás és az ismétlés következik. – írja Bott Domonkos Lívia.

Hiszem, hogy a gyermekeink a tükörképeink. Hogy bizonyos szinten mindent visszakapunk tőlük: a jótés a rosszat is. Ezért kell anyaként és apaként is állandóan tanulni és fejlődni, hogy fokozatosan megismerve gyermekünk személyiségét, a legtöbbet tudjuk nekik nyújtani magunkból. Ezért is olyan felelősségteljes feladat a szülőé.

A szerző publikációja tanulmány formájában a FutuReg polgári társulás szerkesztésében és kiadásában jelenik meg a Legjobb érdek című ebookban, mely letölthető a Minority Kids weboldalról.

The following two tabs change content below.
Krisztina Meszaros

Krisztina Meszaros

Mészáros Krisztina – coach, blogger, rádió műsor szerkesztő, a Mert nőnek lenni jó konferencia főszervezője. tanári diplomáját Nyitrán szerezte, hat éve a pozsonyi Pátria rádió műsorvezetője. A riporteri munka mellett sajátította el a coaching alapjait, amelynek hála már másfél éve aktív életvezetési tanácsadó. Tapasztalatát a Szent Erzsébet Főiskola óraadó tanáraként is kamatoztatja, hiszen konfliktuskezelési módszereket és önismeretet is tanít. Vallja, hogy a gyermeknevelés is állandó tanulási folyamat. Coachként látja, hogy az emberek konfliktus kezelési stratégiái sorra csődöt mondanak, ezért fontosnak tartja az önismeret szintjén ezek fejlesztését is. Lételeme az állandó képzés, folyamatos tanulás, fejlődés. Blogján igyekszik a lehető legőszintébben írni a nőket és anyákat érintő könnyű és nehéz témákról is!
Krisztina Meszaros

Latest posts by Krisztina Meszaros (see all)