skip to Main Content
info@minoritykids.sk
A Roma Identitás Két Oldala

A roma identitás két oldala

Gabika 38 éves, négy gyerek édesanyja. A legidősebb egy 12 éves lány, a legfiatalabb egy 9 hónapos fiú. Férje, Ľuboš, festőnek tanult ki, évek óta tehergépkocsi sofőrként dolgozik. Gabika szociális munkát tanult Nagyszombatban. Mindketten gyerekotthonban nevelkedtek, szüleiket csak felnőtt fejjel ismerték meg. A szocializmus idején nőttek fel, amikor sem a társadalomban, sem a gyerekotthonokban nem szenteltek figyelmet a roma indentitásnak. Nem volt lehetőség a roma nyelv tanulására sem. Ennek ellenére mindketten romáknak tartják magukat, és ebben a szellemben nevelik gyermekeiket is.

Hogy helyes-e ez, vagy nem? Mint minden dolognak, a roma hovatartozásnak is vannak szép és árnyoldalai. Gabikát, mint édesanyát, nagyon bántja, amikor őt, férjét, vagy netán a gyerekeket is idegenek sértegetik, és támadják őket, csak mert romák. Nagyobb gyerekei már nem egyszer tapasztalták, hogy jogtalanul bántják őket. Mint anya megteszia amit lehet, és próbálja megértetni velük, hogy sok ilyen ember van a világon, de szerencsére akadnak olyanok is, akik nem a bőrszín szerint ítélkeznek.
Sötétebb bőrszínük miatt komolyabb problémákkal is találkoznak. A család a férj egyik barátjának lakásában lakik inmár 11 éve, melyet rezsi költségek ellenében adtak ki nekik. Azonban a lakást el akarják adni a fejük felől, ezért kénytelenek új lakás után nézni. Sajátot nem tudnak venni, mert egy bank sem ad nekik hitelt. Szerettek volna bérbe venni egy lakást, vagy házat. Találtak is egyet, jelentkeztek az eladónál. Minden rendben volt addig, míg a tulajdonosok meglátták, kik a vevők. Senkit nem érdekelt, hogy a férj tisztességesen pénzt keres, hogy mindketten példásan gondoskodnak gyermekeikről. A házaspár nem látja helyzetéből a kiutat.

rodina3

Gabika ezen problémák ellenére sem szégyenli romaságát. Különlegességnek veszi, ami csak gazdagítja őt és az egész családot. Biológiai családjukkal ritkán vannak kapcsolatban. Az igazi családjuknak barátaikat tekintik, akikkel a gyerekotthonban együtt nőttek fel, akik nagyrészének roma gyökerei vannak. Nemrég ünnepelték egy barátjuk 40. születésnapját, ahol a roma zene dominált. A személyes találkozókon, illetve a szociális felületeken megosztják egymással élményeiket, érzéseiket, az hogy romák, ugyanolyan erőt ad nekik, mint mikor a szlovákok, magyarok, ruszinok, németek és más nemzetiségek tartanak össze.

Gabika és férje kihasználnak minden alkalmat, hogy eljussanak olyan rendezvényekre, melyeket romák szerveznek, vagy roma társaiknak rendeztek. Szeretik a roma zenét, ismernek roma zenészeket nemcsak Szlovákiában, hanem külföldön is, ismernek más művészeket is, akik romáknak vallják magukat, romákról szóló műsorokat néznek, és büszkék arra, mikor mások tisztelettel és csodálattal beszélnek róluk.

Ön hogyan erősíti gyermekében a roma identitást? Mint roma nők, illetve férfiak mire büszkék? Otthonukban beszélik a roma nyelvet? Kérem, írják meg nekünk történetüket.

A cikk írója Agnes Horváthová, a Romano Kher Polgári Társulás alapítója és elnöke. Fordította Veress Anita, aki a projekten belül fordító, szakmáját illetően a Gravid info tanácsadója.

Agnes Horvathova

Je redaktorka rómskej stránky a článkov, štatutárna zástupkyňa občianskeho združenia Romano kher – Rómsky dom. Vyštudovala žurnalistiku v Bratislave. Rómskej téme sa venuje od roku 1991. Pracovala tiež ako PR manažérka na Úrade splnomocenkyne vlády SR pre rómske komunity. Bola dve volebné obdobia členkou Výboru pre národnostné menšiny a etnické skupiny pri Rade vlády SR pre národnostné menšiny a etnické skupiny za rómsku národnostnú menšinu.

Back To Top